TiLIA HÁZ
Rólunk
Foglalja le szállását most!

Rövid történetünk

A Tilia Ház, Salgótarján szélén az erdő ölelésében várja megpihenni, kikapcsolódni vagy kirándulni vágyó vendégeit. Az 1 hektáros körbekerített udvaron, az óriásra nőtt meseszép hárs, a hatalmasra nőtt fenyőfák, és nyírfák már puszta jelenlétükkel olyan mértékű nyugalmat árasztanak, ami magában is elegendő, hogy elfeledjük legalább pár napra a pörgést, zsúfoltságot, ami, ma nagyban jelen van a hétköznapjainkban. Itt egy picit megáll az idő, le lehet lassulni és a lelkünkkel utolérhetjük előreszaladt, felpörgött testünket. A telket körülvevő erdő pedig mindezt a békét kívülről támogatja.

Az 50-es 60-as években épült Háznak titkos feladatai voltak abban az időben, aminek nyomai belül még fellelhetők. Emiatt még egy kis “történelmi utazáson” is részt vehet az ide látogató, beleláthat picit egy titkos hadászati hírelosztó ház életébe.

Jelen pillanatban 8-9 főt tudunk fogadni, akik lehetnek egy társaság is de akár külön csapatként is érkezhetnek, mivel rendelkezésre áll 3 külön bejárattal rendelkező lakás.

Az egyik lakásban 4 fő 2db külön álló tágas szobákban, tud kényelmesen elvonulni, illetve egy konyha és egy fürdőszoba is része. Ehhez a lakáshoz tartozik egy gyermek ágy, ami kisgyermekes családok ittlétét könnyíti.

A második lakásban 2 fő egy franciaágyas de kicsit kisebb szobában egy sarokkádas fürdőszobával tud teljes mértékben elbújni a világ elől.

A harmadik lakásban szintén egy francia ágy várja az itt alvókat, egy teakonyhával és fürdőszobával.

A “pincében” fellelhető egy közel 100 nm-es klub helyiség, ami teljes mértékben kiszolgálja vendégeink kirándulás utáni pihenését, illetve kisebb rendezvények megtartására is alkalmas.

A házhoz tartozik egy hangulatos nyitott folyosó, ami szintén pihenésre berendezve várja az esténként kiülni vágyó vendégeket.

Az udvaron élő mókuscsalád sok örömet hoz az itt pihenők napjaiba, az esténként ide látogató nemes rókaúr is sok vidám percet okoz, illetve itt vannak a madarak, akik nagy szeretettel látogatják télen a kihelyezett etetőinket, nyáron itatóinkat ezért jól megfigyelhetőek. És az erdő egyéb élőlényeivel is gyakran találkozhatunk akár az udvaron akár a kerítésen kívül.

A családok estében, gyermek nélküli pár óra eltöltéséhez gyermekfelügyeletet szervezünk értékes programokkal térítés ellenében.

Jógaórák megszervezése is szerepel a Ház szolgáltatásai között.